Prémium szalonélmény családias környezetben

Márkakereskedésünk és márkaszervizünk 2016-ban nyitotta meg kapuit.
Az azóta eltelt években cégünk folyamatosan fejlődött, növekedett, de a legfontosabbat tartva mindig szem előtt: Ügyfeleink igényeinek a legmagasabb szintű kiszolgálását!

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy csapatunk nagyszerű munkáját már többször díjazta a Mercedes-Benz Hungária Kft. is, a magyarországi importőr: 2018-ban - az ügyfelek írásbeli visszajelzései alapján - elnyertük az Ügyfélelégedettségi díjat (a hazai márkakereskedők között a mi ügyfeleink voltak a kapott szolgáltatásokkal a legelégedettebbek), majd 2021-ben és 2023-ban a miénk lett Év Mercedes-Benz márkakereskedése cím, ami már nemcsak az ügyfélelégedettség alapján, hanem sokféle növekedési és teljesítménybeli mutató alapján lett a legjobb magyarországi márkakereskedésnek odaítélve.
Mi vagyunk az egyedüli hazai márkakereskedés, akik már kétszer nyerték el ezt az elismerő címet!

Nagyon büszkék vagyunk a megyei és országos Év Vállalkozása díjunkra is, melyet szintén nagyszerű szakmai munkánk miatt ítélték nekünk a döntéshozók.

Miskolci szalonunkban immár közel 100 fős létszámmal szolgáljuk ki az igényeket, és legnagyobb örömünkre az ország minden szegletéből választanak minket vásárlók, illetve Mercedes-Benz tulajdonosok. 

2024 év végén már új, világszínvonalú szalonunkban és szervizünkben várjuk kedves meglévő és új Ügyfeleinket. Új környezetben, de ugyanazzal a baráti, jó hangulatú légkörrel, ami ránk annyira jellemző!

Jöjjön el hozzánk, tapasztalja meg családiasan prémium szalonélményünket,
legyen Ön a következő elégedett Ügyfelünk, írjuk együtt tovább a sikertörténetünket!

Bővebben

Együttműködéseink, támogatottjaink

Munkatársaink

Vezetőség

Balogh József - MBM Auto Kft.

Balogh József

Ügyvezető

Fekete Károly - MBM Auto Kft.

Fekete Károly

Márkaképviseleti vezető

Táncos Gábor - MBM Auto Kft.

Táncos Gábor

Szalonvezető

Személygépjármű értékesítés

Tóth Norbert - MBM Auto Kft.

Tóth Norbert

Értékesítési tanácsadó

Orosz Gábor - MBM Auto Kft.

Orosz Gábor

Értékesítési tanácsadó

Pásztor Balázs - MBM Auto Kft.

Pásztor Balázs

Értékesítési tanácsadó

Kishaszongépjármű értékesítés

Molnár Imre - MBM Auto Kft.

Molnár Imre

Értékesítési tanácsadó

Regecz Ádám - MBM Auto Kft.

Regecz Ádám

Értékesítési tanácsadó

Használtautó értékesítés

Kovács Roland - MBM Auto Kft.

Kovács Roland

Használtautó értékesítő, Product Expert

Takács Gergő - MBM Auto Kft.

Takács Gergő

Használtautó értékesítő

Szabó Alex - MBM Auto Kft.

Szabó Alex

Használtautó értékesítő, Product Expert

Szerviz tanácsadás

Gál Imre - MBM Auto Kft.

Gál Imre

Szerviz tanácsadó

Solymosi Bálint - MBM Auto Kft.

Solymosi Bálint

Szerviz tanácsadó

Orosz Máté - MBM Auto Kft.

Orosz Máté

Szerviz tanácsadó

Bernáth Bálint - MBM Auto Kft.

Bernáth Bálint

Szerviz tanácsadó

Kiss Viktor - MBM Auto Kft.

Kiss Viktor

Alkatrész és Butiktermék értékesítő

Filep István - MBM Auto Kft.

Filep István

Kárügyintéző

Maksa Adrián - MBM Auto Kft.

Maksa Adrián

Garanciális és Biztosítási ügyintéző

Pályázatok

Európai Regionális Fejlesztési Alap

A projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.8-17-2018-03290
A kedvezményezett neve: MBM Auto Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: Adaptív technológiai fejlesztés
A szerződött támogatás összege: 29 085 000 Ft
A támogatás mértéke: 50%
A projekt fizikai befejezési dátuma: 2019.12.15.


A projekt tartalmának bemutatása:

A projekt során beszerzésre került 1 db fényező-szárító kabin, 1 db előkészítő állás, 1 db festő konyha, 1 db karosszéria húzató berendezés. A beszerzéssel új, az MBM Auto Kft-nél korábban nem használt adaptív technológia került bevezetésre, melynek eredményeként hatékonyabb munkavégzés és új szolgáltatások válnak elérhetővé.

A fejlesztés eredményeként növekszik a vállalkozás technológiai felkészültsége, versenyképessége, valamint az erőforrás-hatékonyság. A projekt hozzájárult a vállalat stratégiai céljainak eléréséhez; növeli a gazdálkodás eredményeit és hozzájárul a tevékenység hosszú távú fenntarthatóságához, ezáltal lehetőséget teremt a munkahelyek megtartására is. 

Európai Regionális Fejlesztési Alap

A projekt azonosítószáma: GINOP-5.3.12-19-2020-00285
A kedvezményezett neve: MBM Auto Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: Foglalkoztatás bővítése az MBM Auto Kft-nél
A szerződött támogatás összege: 66 973 200 Ft
A támogatás mértéke: 70%
A projekt fizikai befejezési dátuma: a pályázatban vállalt munkaerő foglalkoztatás jelenleg is zajlik


 A projekt tartalmának bemutatása:

Jelen projekt a foglalkoztatotti létszám növelése célterület megvalósítására irányul. A projekt keretein belül 11 fő munkavállaló felvétele valósul meg. A munkavállalók mindegyike napi 8 órában kerül foglalkoztatásra.

A létszám bővítéssel érintett munkatársak a beruházás helyszínén végeznek majd munkát, mely A projekt a 3711 Szirmabesenyő, Miskolci út 12. szám helyezkedik el. A helyszín az Észak-Magyarországi régió területén található, a támogatási kérelem benyújtásakor bejegyzett telephely. A projekt tárgyát képező tevékenységek elvégezhetők a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított a megfelelő infrastruktúra.

Európai Regionális Fejlesztési Alap

A projekt azonosítószáma: GINOP-8.3.5.-18B
A kedvezményezett neve: MBM Auto Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: Forgóeszköz finanszírozás
A szerződött támogatás összege: -
A támogatás mértéke: -
A projekt fizikai befejezési dátuma: -

A projekt tartalmának bemutatása:

A megfelelően gyors és rugalmas ügyfélkiszolgálás érdekében nagy darabszámú, nagy értékű járművek készleten tartásához szükséges az igényelt forgóeszközhitel. A többlet likviditással növelni tudják a választékot, az ügyfelek elégedettségét, mely eredménye a több visszatérő vásárló.

Európai Regionális Fejlesztési Alap

A projekt azonosítószáma: GINOP-3.2.2-8-2-4-16-2020-02071
A kedvezményezett neve: MBM Auto Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: Informatikai fejlesztés az MBM Auto Kft.-nél
A szerződött támogatás összege: 15 990 000 Ft
A támogatás mértéke: 40%
A projekt fizikai befejezési dátuma: 2020.12.31.

A projekt tartalmának bemutatása:


Az MBM Auto Kft. sikeresen pályázott a „GINOP-3.2.2-8-2-4-16 - Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása” című felhívásra. A projekt keretében a PEAS Vállalatirányítási Rendszer kerül beszerzésre, mely javítja a cég technológiai felkészültségét, versenyképességét és erőforrás-hatékonyságát.

A PEAS web böngészőben futó integrált vállalatirányítási rendszer. A modulok között megtalálható minden olyan funkció, amely egy vállalat napi operatív működését és a stratégiai döntéstámogatást költséghatékonyan szolgálja.

A Partnerkezelő modul segítségével nyilvántarthatjuk üzleti partnereinket, ügyfeleink és cégünk dolgozóinak bármely fontos adatát rögzíthetjük.

A CRM és Értékesítés modulok egyszerűsítik az ügyfelekkel történő kommunikációt, tárolják a partnerek adatait. Az értékesítés teljes folyamatát segítik az ajánlatkérés rögzítésétől a számlázásig.

A Kampánykezelő modulban rögzíthetjük a potenciális ügyfeleinket, kezelhetjük az ügyfélre jellemző marketing adatokat, valamint ügyfélközpontú statisztikák lekérését.

A Cikk-kezelő modul fő feladata a termékek, valamint eseti és folyamatos szolgáltatások nyilvántartása.

A Feladatkezelő modul teljes körű feladatmenedzsmentre ad lehetőséget, támogatja a csoportmunkát. A rendszer helytől független elérését teszi lehetővé, így távol lévő munkatársak is gyorsan és könnyen elérhetővé válnak. A munkafolyamatokhoz a megfelelő erőforrásokat biztosítja, delegálja és határidővel látja el a feladatokat.

A pénzügyi és számviteli modulok segítségével átláthatóvá válnak a pénzmozgások, nyilvántarthatjuk a kiállított és befogadott számlákat, nyomon követhetjük a kiegyenlítéseket és a kintlévőségeket.

A Kontrolling modul feladata a vállalat átvilágítása, a felelős vezetői döntések meghozatalának támogatása. A Könyvelés modul segítségével a könyvelési feladatok a rendszeren belül elvégezhetők, ezáltal minden adat a PEAS-ben marad.

A Dokumentumkezelő modul tárolja a PEAS Vállalatirányítási Rendszer által kezelt összes digitális állományt, így azok bármikor visszakereshetőek.

Az Eszközkezelő modul felelős a tárgyi eszközök nyilvántartásáért.

A Tudásmenedzsment segíti a vállalaton belüli információ áramlását a hatékony munkavégzés támogatása érdekében.

A PEAS Vállalatirányítási Rendszer követi a „zöld IT”-re vonatkozó ajánlásokat: támogatja a papír nélküli munkát, az e-számlázást, a digitális dokumentumkezelést és a digitális adattovábbítási szabványokat, ráadásul mobil eszközökön is egyszerűen elérhető. A rendszer bevezetését az IKRON Kft. biztosítja

Forgóeszköz finanszírozás

Európai Regionális Fejlesztési Alap

A pályázó neve: MBM Auto Kft.
A projekt megnevezése: KÉSZLET BESZERZÉSI KÖLTSÉGFINANSZÍROZÁSA
OP név: GINOP-8.3.5-18/B
Pályázati kiírás megnevezése: GINOP-8.3.5-18 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TECHNOLÓGIAI KORSZERŰSÍTÉSE CÉLÚ HITELPROGRAM
Projekt helyszíne (régió): Észak-Magyarország
Projekt helyszíne (vármegye): Borsod-Abaúj-Zemplén
Projekt helyszíne (település): Miskolc
Visszatéritendő hitel összege: 149.990.000 Ft
 

A projekt tartalmának bemutatása:

Forgóeszköz hitelfelvétel a GINOP-8.3.5-18/B azonosító jelű Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram keretében az MBM Auto Kft. Készlet beszerzési költségeinek finanszírozására.

Forgóeszköz finanszírozás

Európai Regionális Fejlesztési Alap

A pályázó neve: MBM Rent Kft.
A projekt megnevezése: KÉSZLET BESZERZÉSI KÖLTSÉGFINANSZÍROZÁSA
OP név: GINOP-8.3.5-18/B
Pályázati kiírás megnevezése: GINOP-8.3.5-18 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TECHNOLÓGIAI KORSZERŰSÍTÉSE CÉLÚ HITELPROGRAM
Projekt helyszíne (régió): Észak-Magyarország
Projekt helyszíne (vármegye): Borsod-Abaúj-Zemplén
Projekt helyszíne (település): Miskolc
Visszatéritendő hitel összege: 47.000.000 Ft
 

A projekt tartalmának bemutatása:


Forgóeszköz hitelfelvétel a GINOP-8.3.5-18/B azonosító jelű Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram keretében az MBM Rent Kft. Készlet beszerzési költségeinek finanszírozására.

Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések

Európai Regionális Fejlesztési Alap

A projekt azonosítószáma: GINOP-4.1.2-18-2018-00266
A kedvezményezett neve: MBM Auto Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések az MBM Auto Kft-nél
A szerződött támogatás összege: 18 297 022 Ft
A támogatás mértéke: 50%
A projekt fizikai befejezési dátuma: 2020.06.02.
 

A projekt tartalmának bemutatása:

A pályázat keretében felszerelésre kerül egy 12,0 Kw teljesítményű napelemrendszer mely a szalon teljes energetikai igényét fedezni tudja majd.

Megújul a szalon világítása, az elavult lámpatesteket korszerű energiatakarékos LED világítási rendszerekre cseréljük.

Az autószalon külső homlokzati szigetelése szintén a pályázat keretében valósul meg.

A projekt további eleme a fűtési és szellőzési rendszerünk korszerűsítése.

Ezzel a komplex beruházással egy modern, energiahatékony autószalon épületet tudunk kialakítani, mely tökéletesen illik a vállalkozás környezettudatos szellemiségéhez.

Munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása

Üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást segítő fejlesztések

Európai Regionális Fejlesztési Alap

A projekt azonosítószáma: GINOP-1.2.8-20-2020-00894
A kedvezményezett neve: MBM Auto Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: Üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések az MBM Autó Kft-nél
A szerződött támogatás összege: 43.500.000.- Ft
A támogatás mértéke: 65,48%
A projekt fizikai befejezési dátuma: 2021.12.31
 

A projekt tartalmának bemutatása: 

A projekt keretén belül a gépparkunk bővítésével komplexebb feladatokat is el tudunk látni, ami a foglalkoztatás elősegítését is eredményezi. A kiválasztott eszköz modellek a munka hatékonyságát növelik, mely szintén a termelékenység növekedéséhez vezet.

Jelen konstrukció keretében egy komplex vállalatirányítási rendszer kerül bevezetésre. A vállalkozás életében olyan fejlődési lépcsőfok érkezett el mely már indokolttá teszi, hogy a 21. század kívánalmainak eleget téve egy komplex vállalatirányítási rendszert vezessen be.  A rendszer egyszerre öleli fel a vállalat pénzügyi gazdasági és szakmai tevékenységeit, így minden munkatársunk használni tudja.

A vállalkozás folyamatosan újabb és újabb kihívásoknak kell, hogy megfeleljen, és az ezekhez való alkalmazkodás folyamatában kulcsfontosságú szerepet tölt be a jelen projektben.  A géppark beszerzésével a szolgáltatás igénybevétele növekszik, illetve az üzleti modell létszámbővítést is eredményezhet hosszú távon. A projektünk céljaként vállalatunk növekedési potenciálját javító, gazdasági teljesítményünk erősítését célzó beruházás valósul meg.

A projekt kezdési időpontja: 2020.09.01.

A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2021.12.31.

Kapcsolat

Kérdése van? Szerviz időpontot foglalna? Ajánlatot kérne? Keressen minket bizalommal!

SZÍVESEN ÁLLUNK RENDELKEZÉSÉRE AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEINKEN:

Új autó értékesítés: +3646900500

Használt autó értékesítés: +3646900500

Alkatrészek: +3646900500

Szerviz: +3646900500

Email: info@mbmauto.hu

TÖLTSE KI ŰRLAPUNKAT, MUNKATÁRSUNK 24 ÓRÁN BELÜL KERESNI FOGJA: